

A szeretet olyan gyümölcs, amely minden évszakban egyformán érik és elérhető. Ez a gyümölcs mindenkinek érik, bármiféle megkülönböztetés nélkül.
A szeretet rendszeres meditáció, intenzív belső élet, valamint kellő alázat
és áldozatvállalás útján mindenki számára elérhető és megvalósítható.
Teréz Anya

Azt hiszem, hogy amiért bennünket nem szeretnek eléggé, vagy talán:
az a hitünk, hogy bennünket nem szeretnek eléggé, sok
- egyébként megmagyarázhatatlan - tettünket érthetővé teszi.
Hamvas Béla

A szeretet az az édesanya, aki keblén táplálja fiait, az erényeket.
Szeretet nélkül ugyanis egyetlen erénynek sem lehet élete. Lehet az embernek erényes cselekedete, de a szeretet érzülete nélkül még sincs benne igazság.
Sienai Szent Katalin

Könnyű dolog azért szeretni valakit, mert tökéletes.
A szeretet igazi próbája az, ha annak ellenére is tudunk szeretni valakit,
hogy az illető az életében és cselekedeteiben távol jár attól a tökéletességtől, amelynek a lehetőségét meglátjuk benne.
Pir Vilayat Inayat Khan

Csak akiben megvan az alázat, hogy elfogadjon, az képes tiszta szívből adni.
Indián közmondás

Az a szeretet, amely véget ér, csupán árnyéka a szeretetnek.
Az igazi szeretet kezdet és vég nélkül való.
Hazrat Inayat Khan

Ha meg kéne határoznod a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltókeppen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, az élet
lenne.
A szeretet maga az élet a maga teljességében.
Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!
Leo Buscaglia

A szeretet törvénye a harmónia.
Saint Germain

Ne nézzed nagyon messziről,
Ne tekintsd meg nagyon közel,
Ha döntened kell bármiről...
Harag nem old fel haragot...
A szeretet mindent felold,
Annak oldó hatalma van.
Dighiti rádzsa

A szeretet cselekvő törődés annak az életével és
fejlődésével,
akit vagy amit szeretünk.
Erich Fromm

Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.
Márai Sándor

A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit.
Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz.
A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.
Ruttkai Éva

A szeretet képessé teszi az embert arra, hogy leküzdje az elkülönülés és az egyedüllét érzését. A szeretet az emberben működő aktív erő, amely áttöri
az embertársakat elválasztó falat és egyesíti az egyént másokkal.
Erich Fromm

Nincsenek kiválasztottak. Mindenki kiválasztott, aki ahelyett,
hogy azt kérdezné, - mit keresek én itt -, úgy dönt, hogy azzal foglalkozik,
ami lelkesedéssel tölti el, bármi legyen is az. Minden igazán lelkesen végzett munkában benne van a Paradicsom kapuja, a megváltó szeretet,
a döntés, amely elvezet Istenhez. Ez a lelkesedés köt össze minket a Szentlélekkel – nem pedig az ezer meg ezer klasszikus szöveg olvasása.
A hit, hogy az élet egy csoda, amely lehetővé teszi, hogy a csodák megtörténjenek – nem pedig az úgynevezett "titkos szertartások" vagy a "beavató jellegű rendek". Végtére is az teszi az embert igazán emberré,
ha elhatározza, hogy beteljesíti sorsát ",
nem pedig a lét misztériuma köré szőtt elméletek..."
Paulo Coelho

A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét.
Tolsztoj

Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.
Lukács evangéliuma

Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.
Gandhi

Ha nem érzel magadban szeretetet embertársaid iránt, ... akkor ülj csendesen, foglalkozzál a magad dolgával, amivel akarsz, csak az emberekkel ne.
Tolsztoj


|