A Szeretet hatalma

Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály



Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca
elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak,
és nagyon boldogak legyünk.

Ernest Hemingway



A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él.

József Attila



A felebaráti szeretet gyakran int arra, olykor pedig egyenesen parancsolja,
hogy sokak javát a magam kizárólagos java fölé helyezzem.

Grotius



Ha az ember megszabadul az önzéstől, önkéntelenül felébred benne
a közösség iránti szeretet.

Campanella



Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársainkkal;
márpedig ilyen helyzet nincsen.

Tolsztoj



Csak kétoldalú szeretet teszi elviselhetővé a függőséget...

Déry Tibor



Az őszinte szeretet sokszor kényszerül olyan igazságot mondani, mely neki jobban fáj, mint annak, aki konok szívvel hallgatja.

Spurgeon



A tapasztalat bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás
szemébe néz, hanem az, amikor mindketten ugyanabba az irányba néznek.

Saint-Exupéry



A szeretet önmagunkon kezdődik.

Latin közmondás



Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be:
Szeresd felebarátodat, mint magadat.

Pál levele a galátziabeliekhez



Nehéz azokat szeretni, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz azokat szeretni, akiket sokkal többre becsülünk magunknál.

La Rochefoucauld



A tiszteletet azért találták ki, hogy elrejtsék a puszta helyet,
ahol a szeretetnek kellene lennie.

Tolsztoj



A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg reá.

Gandhi



A szeretet nem adó, nem követelés, mely mögött ott áll a végrehajtó.
A szeretet úgy árad, mint a napfény: csöndesen és állandóan - egyedül a maga csodatévő hevétől.

Hekler Antal



Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz,
hogy elfogadja azt.

Pilinszky János



Az ember mindent látó, mindent megvilágító nap, ha szeret, és ha nem szeret: sötét lakás, amelyben füstös lámpás ég.

Hölderlin



Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között, hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte levőre.

Weöres Sándor



A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. A tudásnak nem tudás a kezdete. A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet. A szeretet örök.

Tatiosz



Szeretet... Mi is a szeretet? Érzelem...? De valóban érzelem? Ennél több...
A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. A szeretet mindig a másik emberért létezik. Nem azért szereti a másik embert, mert viszont-szeretetet  vár. Örül a viszontszeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék. A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére, már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret.
Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok.
Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem...
A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés.
A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete.
Akit szeretek, annak tisztában vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne.
Ehhez pedig ismernem kell őt.
Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. A szeretet elfogadás. A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.

Hermann Hesse




Jézus

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10. oldal