|
A HÁZ RÓZSÁVAL LENNE ITT TELI
A ház rózsával lenne itt teli, s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással,
a szőlőfürtök áttetsző kövek ilyenkor s lassan
szundítanánk benn az árnyékos lugasban.
Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész
huszonnégy évem, gőgöm és egész
fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd,
és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.
Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,
velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,
nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,
mellettünk hűs patak s a lombok összeérnek.
A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,
mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre
s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna
szerelmünk és a szánk némán egymásra forrna,
s érezném ajkaid pirosán, mily varázslat!
a rózsát, szőlők jó ízét s mérgét a vad darázsnak.
(Francis Jammes)
A SZERELEM FILOZÓFIÁJA
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel
Mért ne veled én?
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket: minden csókol...
S te soha engemet?
(Francis Jammes)
EZER ÉVIG VÁROK RÁD
Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Míg a réten harmat fénylik, várok rád,
Míg a fákon gyümölcs érik, várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.
Megtalállak, drágám, hidd el, bárhol jársz,
Felkutatlak, igaz hittel, bárhol jársz,
Legszebb álmom, ó, ne vidd el, bárhol jársz,
Hisz a szerelem veled oly szép.
Mint kósza szél a pillangót a kerteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem,
Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem,
S átölelsz, úgy mint rég.
Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Fel is szállok, fel az égig, várok rád,
Míg csak élek, véges végig várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.
(Norman Gimbel)
|
