|
Zakariás látomása
Heródes
királynak idejében élt Júdeában egy Zakariás nevű pap,
kinek feleségét Erzsébetnek hívták. Mind a ketten igazak
és szentek voltak Isten előtt és az Úrnak parancsait hűségesen
megtartották. Gyermekük azonban nem volt; pedig már idősek
voltak. Azért sokszor kérték Istent, hogy adjon nekik gyermeket.
A zsidó papok fölváltva végezték szolgálatukat a templomban.
Történt, hogy Zakariásra került a sor, hogy egy hétig szolgáljon
az Úrnak. Zakariás bement a szentélybe, hogy tömjénáldozatot
mutasson be Istennek. Egyszerre az oltár mellett megjelent az
Úrnak egyik főangyala, Gábriel. Zakariás megijedt, az
angyal pedig így szólott:
- Ne félj, Zakariás! Isten meghallgatta könyörgésedet. Fiad
fog születni s János lesz a neve. Nagy lesz ő az Úr előtt s már
születése előtt betelik a Szentlélekkel. És a Megváltó előtt fog
járni, hogy a népet előkészítse.
Ezután az angyal eltűnt; Zakariás pedig, elvégezvén szolgálatát,
hazatért.

Az Úr angyala megjelenik Máriának
Galileának
Názáret nevű kis városában egy istenfélő, szent szűz élt.
Mária volt a neve és egy jámbor ácsmesternek, Józsefnek
volt jegyese. Mind a ketten Dávid király családjából
származtak. Mária mindennél jobban szerette a jó Istent és igen
sokat imádkozott. Hat
hónappal
Zakariás látomása után Isten elküldte Gábor főangyalt Máriához
és az angyal így szólt:
- Üdvözlégy malaszttal teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy te
az asszonyok között. Mária megijedt, de az angyal
bátorította, mondván:
- Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Fiad fog
születni, kit Jézusnak nevezel. Nagy lesz ő és Isten fiának fog
hivatni; uralkodni fog s országának nem lesz vége.
Mária mondta az angyalnak:
- Miképpen lesz ez?
Az angyal erre így felelt:
- A Szentlélek száll tereád.
A boldogságos Szűz Mária erre alázatosan így szólt:
- Íme, az Úr szolgáló leánya; legyen a te igéd szerint.
Erre az angyal eltűnt; Mária pedig a földre borult és imádta
Istent, aki olyan jóságos volt iránta. Az Úr angyala Józsefnek
is megjelent és így szólt:
- József, Dávid fia, vedd Máriát magadhoz. A Szentlélek szállt
reája és fia fog születni. S a fiúnak Jézus (azaz Üdvözítő)
legyen a neve, mert ő váltja meg népét a bűntől.

Mária
meglátogatja Erzsébetet
Nemsokára
aztán, hogy az angyal örvendetes híradását vette, Mária útnak
indult. Júdeának hegyes-völgyes vidékére ment, hogy rokonát,
Erzsébetet, meglátogassa. Mikor bement Zakariás házába, szíves
üdvözléssel köszöntötte rokonát. És Erzsébet betelvén a
Szentlélekkel, örvendezve kiáltotta:
- Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek
gyümölcse! Honnét az a nagy kegyelem, hogy Uramnak Anyja jön
énhozzám?
A szent Szűz erre gyönyörű szép dicsérettel magasztalta
Istent, e szavakkal kezdvén:
- Magasztalja az én lelkem az Urat, ki megtekintette szolgálója
alázatát. Íme, mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Mária csaknem három hónapig maradt Erzsébetnél és azután
hazatért.

János születése
Amint az Úr
megígérte, Erzsébetnek nemsokára fia született, kinek János
lett a neve. És az öreg Zakariás boldog szívvel dicsérte az
Úristent.
|