CHANSON A PÁRIZSI SZÉPASSZONYOKRÓL

Szeress brit dámát, régi lordok

utódját, szeplőst, kékruhást:

vagy norvég lánnyal lesd a fjordok

fölött az őszi szélzúgást:

szeress szír asszonyt, lassú tánctól

vonagló, lomha kéjű nőt,

sápadt, görög szajhát Bizáncból,

arany-termekben vénülőt:

szeress nagy mellű, lágy flamandot,

ki úntan s lagymatag mozog:

nem csókol asszony úgy a földön,

mint a párizsi asszonyok.

Keresd szláv hitvesed szemében

alkony táján a nagy talányt:

ölelj cigánylotyót a réten:

szeress arab nőt, perzsa lányt,

borulj sudár s fehér hasára,

mely hűs, akár a gyík hasa:

hágj fel Madonnád ablakára

lajtorján május éjszaka:

hajolj mór rabnőd íriszére,

hol zöldessárga fény lobog:

nem csókol asszony úgy a földön,

mint a párizsi asszonyok.

Utazz, s hajózd be mind a tengert,

kutass fel messze népeket,

imádj kígyójárású berbert,

kívánj nagy lábú németet:

várd hölgyedet brokát ruhában

Toledó őszi lombja közt,

vagy kurtizán a Szuburában

forgasson tejszín combjai közt:

szeress zsidólányt, búst és édest,

mint május éji óborok:

nem csókol asszony úgy a földön,

mint a párizsi asszonyok.

Jegyzet:

Tudom, hogy vannak még ezerszám,

örmények, lappok, négerek,

sárgák, oly aprók, mint az öklöm,

s mindig csak csókra éhesek,

hinduk, litvánok, svédek, írek,

bretónok, szerbek, angolok:

de egy sem csókol úgy a földön,

mint a párizsi asszonyok.

(Francois Villon  ford.Faludy György)
 

SZERETKEZÉS KÖZBEN

Selymes húsa hozzád tapad, ölébe süpped

horgonyod,

körülvesz édes szőre,

csorgatott méz a pillanat, megszédülsz és

azt gondolod,

nem válsz el soha tőle,

nincs bánat, gond, se fájdalom,

nincs múlt s jövő csupán jelen,

s száguldasz rajta, meztelen

lovas, amíg az élvezet ágyékodból

fejedbe száll,

s libabőr futkos hátadon

szemet hunysz; nyíló, illatos lótuszvirág

az életed s a mindenség tökéletes.

(Ismeretlen szanszkrít költő  ford.Faludy György)

 SZERETKEZÉS UTÁN
(Válasz az előbbi versre)

s aztán? Unalmas, latyakos lábfürdő lett

a mindenség,

homlokodnál a fejfájás

szúnyogja kering és zizeg, üres vagy,

bamba és vizes.

Nem szólsz, a lány fölösleges.

Mint bogáncs szúr a szőre

az élet cafattá mosott, egy elefánt letaposott.

Kihúzhatnád belőle.

(Ismeretlen szanszkrít költő ford.Faludy György)

HÁRFÁSLÁNNYAL A FOGADÓBAN

Dereng már. Őszi eső kopogtat.
A hárfáslány szeme lecsuklik.
- Fáradt vagyok - suttogja -, drágám.

Itt piheg most mellettem. Oly forró a párnás ágy!

Dunyhánk alatt szelíden pengetem hárfácskáját.

(Liu Teh-Zsen ford.Faludy György)
 

LÁNYOS CSALÁDNÁL 

A két leánytestvérhez osontam be az éjjel.

- Csak testemen keresztül! - áll az anyjuk elébem.

- Helyes! Rajtad keresztül - nevetek -, kezdem máris

Úgy viháncoltunk négyen, hogy felborul az ágy is.

(Liu Teh-Zsen ford.Faludy György)
 

KÖSZÖNTELEK, CSODÁS BARÁZDA...

Köszöntelek, csodás barázda, kéjes

metszet két comb között, szeretők párnás

találkahelye, fürtös, duzzadt vágás,

te drága! Mit ér mélküled az élet?

Te vagy a vágy s ellenszere; négy éjjel

múlt el, s bár még mindig veled csatázom,

te adod, hogy kínzóm, a nyilas Ámor

szorongatását mind kevésbé érzem.

Vidámság, móka, izgalom, mulatság

s gyönyör, mitől a legvadabb kamaszvágy

is megpuhul - úgy illenék, hogy minden

gavallér térdre boruljon elébed

s némán imádjon, te édes, mezítlen,

ágaskodó gyertyával kezében.

(Pierre de Ronsard  ford. Faludy György)

 
VIDULJ FEL, MERT ITT JÖVÖK...

Vidulj fel, mert itt jövök, drágám

és kézben tartom farkamat.

Ki tudja, milyen holnap vár ránk,

de, még miénk a mai nap.

Egyszer csak rám szakad a vénség,

és kedvem-nedvem elapad.

Majd testem legvirgoncabb részét

férgek rágják a föld alatt

Testünk, mondják feltámad, bárha

egy dologról hallgat a pap.

Attól félek: a túlvilágra

nem viszem át farkamat.

(Francois de Maynard  ford. Faludy György)