Küldte: Boros Mónika       Dátum: 2008. november 13.
Megjegyzés: " Szeretek gitározni, zenélni, zenét hallgatni, verset írni, rajzolni.
Jellemem bonyolult, de szerintem inkább jó. Már ha valaki lehet jó."

Boros Mónika

Mondd: te érzed az életet?

Már-már élvezem azt a fájdalmat
Amit magamnak okoztam.
A jobb bokámon és a bal kezemen egy seb
Miknek ott marad a helye.
De most nem is bánom
Hagyom, hogy fájjon.
Ne kérdezze senki, ugyan miért teszem ezt
a kérdést úgysem felelem meg.
Egy üvegszilánk, mivel a sebeket okoztam;
Éppen csak itt találtam
Elég kicsi, de a célnak épp megfelel
Sebeimet mélyítem vele.
Azt se bánnám, ha itt véreznék el.
Nekem egy ilyen élet nem kell.
Sok a fájdalom, sok a lelki seb
Kívülről is látszódjon, milyenek.
Ha lelki sebeimet testire vetíteném
Életemet már rég nem élném.
Sokan hülyének néznek gondolataim miatt.
De nem érdekel, kínzom tovább magamat.
Átjárja a testemet a fájdalom, már éget.
Fokozom a fájdalmat, mélyítem a sebet
Az emberek megbámulnak, nézik, miért ülök itt.
Hiszen egész lényemre kivetül a kín.
De ezt ők nem veszik észre, tévhitek rabjai ők,
Történetek keringenek bennük a ponyvaregényekből.
Közel sem járnak az igazsághoz, nem érzik a fájdalmat.
Amit átélek, nem látják a jót, meg a gonoszat.
Nem látnak semmit, csak élik az életüket,
Mely így elszáll fölöttük sebesen.
Emiatt talán, jobb is nekem...

Én legalább érzem az életet!

Küldte: Józan Zsuzsanna       Dátum: 2008. november 13.
Megjegyzés: "Szeretek írni, szívesen olvasom a Zsozírisz-en található verseket,
mert azokat nem költők írják, hanem azok az emberek, akiknek belülről fakad mindaz amit papírra vetnek, valószínű nem jelent meg verses kötetük.
Mégis kár lenne, ha ezeket az írásokat nem olvashatnánk."

Józan Zsuzsanna

Végállomás

Elmúlnak majd felettem az évek,
Megpihenni az Úrhoz hazatérek.
Számadásba veszi éltem,
Földi küldetésemnek akkor vége.

Fenn a kapun bekopogok,
Ha úgy ítél meg, bejuthatok.
Ha nem enged be, szenvedhetek,
Pokol tüze várja lelkem.

Hátra lévő életemet,
Gyarló világ ne rontsad el!
Nem akarok vezekelni,
Szeretnék az Úrhoz menni.

Megnyittatik majd az ajtó,
Szívemből én felsóhajtok.
Azt a bűnt, mit elkövettem,
Nem volt oly nagy, megszenvedtem.

Hisz nincs a Földön olyan ember,
Ki bűnt ne követne el.
Bánja majd, hogy cselekedte,
Gondolattal, szóval, tettel.

Istenem! Én szépen kérlek,
Életemben ne vétkezzem!
Figyeljek, majd minden szóra,
Mert hamar eljön az az óra.

Akkor, ott már, nincs rá idő,
Bocsánatot kérjek, kitől?
Megáll szívem dobogása,
Lecsukódik szemem pillája.

Visszanézem életemet,
De azt már csak én nézhetem.
Lezárul egy élet végleg,
Testem pedig nyugodni megy.

Küldte: Müller László       Dátum: 2008. november 13.
Megjegyzés: " Az én versem "

Müller László

Nem kérek bocsánatot

Nem kérek bocsánatot
Bocsánat már nincsen
A rózsa egyszer nyílik
Utána hervasztó ősz jön
Zimankós hosszú telek
Gyógyítjuk a kandalló mellett
Megbántott szíveinket
Mint megfáradt öregek

Hiába a megbánás a gyónás
Nem vagyunk Istenek
A bűnt, amit elkövettünk
Csak lassan feledni lehet
Csupán feledni, mint a többit
Az idő mindent eltemet
Jöhetnek újabb megbántások
Újabb megbocsájtó Istenek

Hazudni akkor sem lehet
Hogy nem volt egy barátság
Mondtunk egymásnak szépeket
Örültünk egymás szavának
És hittük, hogy feltámadt a szeretet
Aztán közénk jött az ördög
Küldött szívünkbe bőven
Megbántó sötét képeket

Nem keresem soha a hibást
A hiba itt él köztünk a mában
Ezért képtelenek vagyunk még
A mindent felejtő megbocsájtásra
Kamatjával adni vissza a bántást
Az volt nálunk a nagy akarat
De várjuk a Messiást, az Isteneket
Akik nekünk megint megbocsájtanak

Küldte: Madách Júlia       Dátum: 2008. november 13.
Megjegyzés:" Akkor írtam, mikor meghalt a férjem. Számomra ez volt a búcsúztatás.
Amióta ismerem ezt az oldalt, mindig itt kötök ki ha szomorú vagyok. "

Madách Júlia

Hol az én kedvesem...

Mint két törött szárnyú madár, úgy találtunk egymásra.
Közösen, sérülten építettünk együtt egy új fészket.
TE, idegen országból jöttél, de mellettem új otthont teremtettél.
Mindentől óvtál, féltettél, szeretettel haza vártál.
Én mindig siettem hozzád,
hiszen nem akartam egyetlen pillanatot sem nélküled élni.
Boldogságban úsztam melletted.
Megtanítottad, hogyan kell a szeretetet elfogadni és viszonozni.
Csak a fájdalmat elviselni nélküled, soha nem említetted.
TE féltettél, hogy elveszítesz, és most, TE hagytál itt.

Mondanám: - ne még, maradj még,
tudod, hogy félek egyedül.
Vigyázz még rám, kérlek, bújj ide hozzám.
Fázom és enni sincs kedvem egyedül.
A józan eszem tudja, hogy neked így könnyebb.
A fájdalmat, amit viselned kellett,
az már könyörtelen volt számodra.

Kérem az ISTENT, fogadjon be téged
örök nyugalomba, békességbe.
Pihend ki a nagy fáradalmaid,
de vigyázz továbbra is fölöttem.

Tekints le rám, és én érezni fogom mindig,
hogy itt vagy mellettem.
A szívemben örökké élni fogsz,
amíg az dobogni tud.

Ha majd az én utam is véget ér,
újra rád találok és ismét azt kérdezem:
- hol az én kedvesem?
- Te az én kedvesem vagy?
Addig is hallom a válaszod:
- természetesen, az egyetlen!

Most már egyedül fekszem le este,
nincs kinek jóéjszakát kívánjak,
és reggel megkérdezi tőlem:
- hogy aludtál kedvesem?

Pihenj örök békében, nyugalomban, hiszen
TIED A CSEND, A NYUGALOM,
ENYÉM A KÖNNY, A FÁJDALOM.

Szerető feleséged...

Küldte: Piti Katalin       Dátum: 2008. november 13.
Megjegyzés: " 2001 óta vagyok tagja a Csongrádi Irodalmi Műhelynek. Verseim a műhely Föveny c. folyóiratában és antológiáiban jelennek meg. "

Piti Katalin

Óda az áhított gyermekhez

Óh mily régóta vártalak
Én csodálatos kincsem,
S közben kicsit féltem:
Tudlak-e majd okosan szeretni,
S nem birtokolni téged?
De vágyam erős volt, s hittem,
Egyszer karjaimban tartalak, gyermekem.
Tévedtem: nem jöttél el hozzám,
Nem ébresztettél éjeknek éjjelén,
Éhesen nem rágtad véresre emlőm,
Nem láttam az első, hófehér, piciny
Gyöngyöcskét ragyogni ajkaid között,
S bizonytalan lépteidben sem segíthettem.
Nem törölhettem le könnyeid,
védtelen kicsiny tested nem simult hozzám
soha, s nem mondtad: segíts anya…
felvenni az új ruhám!
Torkom most elszorul,
Karom már erőtlen lenne megölelni téged,
Hitem is egyre csak gyengül
Hiába töprengek, miért maradtam egyedül
Pedig mint koldus a gazdagságot,
úgy akartalak. Újra születtem érted,
s te mégsem születtél meg.

Küldte: Bestia       Dátum: 2007. június 30.
Megjegyzés:" Amikor nagyon magányosnak érzem magam akkor írok verseket. "

Bestia

Várni örökké

Várni, mindig csak várni
Szeretni, s miatta sokat tenni.
Élni és halni,
S közbe folyton sírni.

A halálra vágyni
Az életet félve élni.
Vágyni rá és szeretni,
Örökkön örökké őt keresni.

Soká tart míg megtanulsz felejteni,
S majd utána valaki mást szeretni.
A seb örökké fog fájni,
Mert a múlt benned fog élni.

A jövőtől félni, a múlttól sírni,
S a jelenben szomorúan élni.
Várni rá még akkor is, ha nem fog újra jönni,
Viszont szívedben az érzés tovább fog nőni.

A fájdalomba bele fogsz halni,
Mert nem tudsz tovább lépni.
Élned kell, s boldognak lenni,
Nem szabad többet rá gondolni.

Érte fogsz meghalni, Mert mást nem tudsz szeretni.
Nem tudsz már senkinek se hinni,
Mert örökkön örökké vele akarsz lenni.

Küldte: Irisz       Dátum: 2007. június 30.
Megjegyzés:" Az én versem "

Irisz

Elszakadás variáns

Elképzelt szépségek s remények virága
hervadt bele a megkopott, szürke világba.
Hamis remények az igaz, vagy annak vélt valóságba.
A megtisztult szemüvegen át látszó
átlátszó érzések-
Kérnélek!
De már nem kell magyarázat.
Emlékszavaid így is áramként ráznak,
s ha kezeim fáznak,
majd nem akarom karodba ölteni a karom,
s nem kell félned,
hogy hozzád érnek melleim érzékeid felajzva,
s a robbanó petárda zajba
már nem vész vad csókunk,
hisz egymáshoz nem szólunk.
Magyarázd magadnak, ha hagynak az emlékek.
Már nem kérlek!
De kétségek, s remények még váltják egymást.
S hogy holnap szeretünk-e egy mást,
az kérdés. S ha kérnéd,
lehet,még meginognék.
De holnap jön új nap.
A Lövölde téren majd más vár,
lesz új nyár.
Ha már nem látod szétnyíló köntösöm,
s bőrömön nem vibrál remegő kezed,
száddal nem kergeted vad vágyba, s az ágyba testemet.
S már nem játszik veled a képzelet,
hogy mindezt valósnak képzeled.
Szép lassan eleresztjük egymást.
Tehetünk mást?
S a tükör emléke az emlék tükre lesz már.
Mikor vállad felett átnézve nem azt láttam
amit vártam, s miről írtál.
Csak egy idegen, rideg férfiarc, karc...
Hidegen szúrnak a kék szemek.
Remek, visszarettenek.
De a tüzijáték fénye még átdereng.
Az utolsó szikrák még gyengén pattannak.
A falnak. Aztán fény nélkül homályba halnak.
Elhalkult dobszó és zokszó már nincs.
Látom, arcodba hullik egy tincs,
ettől nem látod könnyem...
Így neked is könnyebb...
Tegnap tavába dobott kődarab
megbabonázott önmagam s önmagad.
100x100 üzenet szépsége
múlt, s lett a holnapok rémképe.
Már nem hiszem: kellek még.
Kezem közül kifolyt homok az emlék,
S neked is az.
Mi vágy és remény volt nemrég,
már látom: rég nem az.
Már nem érzem azt, hogy az igazság nálad.
S ha vádad igaznak érzed, hát vádold magad,
ki nem tudtad mit kellett volna tenned,
s én sem mondtam, hogy tedd meg.
Holnap már elmegyünk egymás mellett,
de a tüzijáték tegnap még kellett.
Ez lesz majd holnap, de ma még csak könnyek.
Nem törlöm le, így könnyebb.

Küldte: Veréb Zoltán       Dátum: 2007. június 30.
Megjegyzés:" Nem kívánom senkinek, mit akkor éltem át, mikor ezt a verset írtam! "

Veréb Zoltán

Fáj, hogy itt hagytál

Bármit is tett, ugyanúgy szeretem,
S nem távozik szívemből a szerelem.
A kín marcangolja lelkemet,
Nem hagy békét nekem.
Fáj, hogy nincs itt,
Fáj, hogy más fogja kezeit,
Fáj, hogy más csókolja ajkait,
Fáj, hogy másnak adja csókjait.
Sötét szobában
Fekszem az ágyon
Egyedül a nagyvilágban,
Mélyre süllyedve a bánatban.
Rajta kívül senki sem jár a fejemben,
Őt hallom minden zenében,
Őt látom minden madár képében,
Őt érzem a gyenge szellő ölelésében.
Szívem kettészakad,
Lelkem több részre hasad.
Belehalok a magányba.
Kaszás egyengeti utam tova.

Küldte: Garzó Béla       Dátum: 2007. június 30.
Megjegyzés:" Szeretem költészetet, de a művészetek világában bármely ág iránt vonzódom. Fogadják szeretettel első versikémet, bár szomorú hangvételű, de abban az időben életem nagyon magányos, és szüleim válását követő időszakát éltem meg, ez motiválta soraimat. "

Garzó Béla

A sas

Az életnek vihara olyan, akár a sasmadár
Lecsap könyörtelenül, bár a csibe látta már
Hirtelen jött, elragadta és a magasba szállt
Múló pillanat csupán, nem számított senki rá.

Ő vagyunk mi, a kis csibemadár, élő lélek
Máris elborul az ég, s a Napért ima szól az égnek
Vergődnünk óh Istenem, mért kell az életért
Hisz Te adtad nékünk, ajándék volt, s szép remény.

Porszemekből áll a sivatag, miként cseppekből a tenger
Kicsi téglákból a házikó, és millió sejtből az ember
A világmindenség apró része Földünk,
- sokan vagyunk, s mégis egyedül,
Rohanó világunk nem enged együtt lenni
- mert mindenki csak menekül!

Menekülünk az élet vihara elől, a fény a mindenünk
De elér az égi háború, s a létért kell most küzdenünk
A létért, mely már sivár, szomorú és látatlan,
Lecsapott a sasmadár, utolért de váratlan!

Nyújtanám még két kezem, de az erő elhagyott
Felkavart a rút vihar, a sasmadár már fölkapott
Visz fel, fel az égbe, a viharfelhők fölé
A Nap birodalmába, a fény és a béke közé...

Nem küzdök már semmiért, hisz boldogság övez
A csend, a nyugalom jó, a szivárvány szép színes
Elrepült a sasmadár, pedig hálás vagyok néki
Elhozott oda, mit még nem látott, nem érzett senki...

Könnyeimtől ázott párna van a fejem alatt
Ébredésem keserű, hisz ez mind csak álom marad
Kérlek Istenem, végy magadhoz, s töröld le a könnyeket,
Érzem belül, hogy hallasz engem, vígasztalod lelkemet.

Gondolatom elmereng, mélybe húz a bizalom
A szeretet mely nagyon kell, nem az ázott sírhalom.
Földre száll a béke-angyal...,ugye ez nem álom már?
S így nem érhet senkit sem el a hatalmas sasmadár!

Küldte: Ficzere Tímea       Dátum: 2007. június 30.
Megjegyzés: " Együtt ébredtem a felkelő nappal születésemkor,
szüleimtől a Ficzere Tímea nevet kaptam.
Érzelmeimből táplálkoztam, mikor verseimet virtuális papírra vetettem. "

Ficzere Tímea

Életképem

A süket csendet a gondolataim villámként hasítják szeletekre. Tűnődöm a múltamon, miként az fátyolba burkolódzott árnyként követ rögös utamon fáradhatatlanul a jelen ólomsúlya alatt nyögve. A jövő homályos képét sűrű pislogással próbálom megtisztítani, hogy jobban lássak. Hogy valami jobbat lássak...

Küldte: Ottilia Hoyborg       Dátum: 2007. július 30.
Megjegyzés: " Az én versem"

Ottilia Hoyborg

Hová tűnt

Hová tűnt az éltető nyár?
Hová tűntek a szép napok?
Hová tűnt az éltető nyár?
Mért kesereg madár a fán?

Hová tűnt az éltető nyár?
Hová tűntek a hajnalok?
Hová tűnt az éltető nyár?
Mért nincs termés a diófán?

Hová tűnt az éltető nyár?
Hová tűntek az évszakok?
Hová tűnt az éltető nyár?
Addig keresd amíg nem fáj!

Küldte: Edit Sweet       Dátum: 2004. június 30.
Megjegyzés: " Az én versem "

Edit Sweet

A magány hálójában

Szívem magányos, pedig van párja. Lelkem szomorú, mert sokszor senki sem várja.
A szerelem megtalált, de úgy érzem már tovaszállt. Hiába vártam, hogy rám találsz.
Lelkünk találkozott, de szíved már foglalt. Képtelen befogadni ezt az óriási terhet,
Ezt a nagyszerű, viharos, vágytól fűtött, szenvedélyes, gyönyörű szerelmet.

Sokszor úgy érzem, csupán a vágy az, mi téged hozzám köt. Bennem meg találtad
Azt a nőt, akiről mindig is álmodtál, aki ki tudta volna elégíteni minden vágyadat.
Életünk mégis két síkon halad tovább, melyen változtatni már nem lehet.
Az idő az, mi majd csillapítja lelkem, és magányos szívem megnyugszik egyszer.

Élem tovább az életem, remény és harag nélkül, veled és nélküled ... lassan egyedül.
Te voltál az, kit szívem és testem el tudott fogadni, kit szeretni tudtam volna önzetlenül.
Hogy miért, ne kérdezd... a választ nem lehet megfejteni, sajnos nekem sem sikerült.
A szerelem kiszámíthatatlan, mint annyi minden ezen a világon, ahogy a végtelen űr.
Marad hát a magány, ami néha fáj, és az arcomra ül.

Küldte: Sarkady Márta       Dátum: 2007. június 30.
Megjegyzés: " Az én versem "

Sarkady Márta

Megérkezés

Vonatunk köszönő füttye száll,
majd lassan, csikorgón meg is áll.
Leszállunk; ki egyedül, ki többekkel.
Leszállsz Te is, mert hiszed, hogy menned kell.
Lásd: nem vár itt más, csak a Gond.
Szürke kabátját megosztja véled is; Te Bolond.


Sarkady Márta

Századvégi Hős

Sírjára babérkoszorút vigyetek,
a dicsőségért,hogy e században
élni mert!
Titokban sem kapitulált:
alkoholnak,drognak ellenállt.
Másokra nem hozott halált,
az ördöggel sem cimborált.
Ha vétkezett:az árát fizette,
ha ellene vétettek:a bűnöst
nem kereste.
A tény,hogy köztünk ennyi évet élt,
a XX.században egy hőstettel felért.

Küldte: Varga László       Dátum: 2006. június 16.
Megjegyzés: " Sok szeretettel Varga László Temerinből "

Varga László

Nem fogok félni

Majd egykor ha eljön a nap,
mikor minden szenvedésnek vége,
Ha majd az élet és halál határára érek,
nem fogok félni.
Nem fogok félni, ha majd a lelkem
lassan... örök álomba ring.

Mert a Fiam lesz mellettem és bátorít.